2018. január 6.

Mozgással a daganatos betegségek ellen!

  • Testmozgás: Ha Ön úgy gondolkozik, mint az emberek többsége, akkor a rákkockázat csökkentése kapcsán biztosan nem jut rögtön eszébe a testmozgás fontossága. Pedig megdönthetetlen bizonyítékok vannak arra, hogy a tesmozgás töredékére csökkenti a rák kockázatát.
    • A tesmozgás rákellenes hatásának egyik alapvető oka a megemelkedett inzulinszint csökkenésében keresendő, mert az ennek következtében lecsökkenő vércukorszint kedvezőtlen körülményeket teremt a ráksejtek növekedéséhez és terjedéséhez. Ezen felül a tesmozgás az immunsejtek vérrel való keringésére is serkentőleg hat. Az immunrendszer a szervezet első védelmi vonala valamennyi betegséggel szemben, az enyhe megfázástól kezdve egészen az olyan romboló, életveszélyes betegségekig, mint amilyen a rák.
    • Mindazonáltal a hatékonyság érdekében tudnunk kell, hogy pontosan milyen tesmozgás a megfelelő számunkra. A kellő hatás eléréséhez ugyanis fontos, hogy eleget mozogjunk, ugyanakkor ne túl sokat, nehogy megsérüljünk, és hogy megfelelően megválasztott gyakorlatokkal testünk minden részét egyformán eddzük, mindeközben megtartva erőnlétünket és hajkékonyságunkat, valamint aerob és anaerob edzettségi szintünket. Ezért legjobb, ha úgy tekintjük a testmozgást, mint egy gyógyszert, amelynél a kívánt hatás eléréséhez pontos szedési utasításra van szükség.
    • Ezenfelül pedig a testmozgás időszakos böjtöléssel való kombinálása még tovább növeli annak hatékonyságát a rákkockázat csökkentése, az általános gyógyulás és a megfiatalodás terén.
Gyógytornászaink elérhetőségeit az oldalon találják! 
Érdeklődni: bmgytorna@gmail.com

Nincsenek megjegyzések: